2012. július 31., kedd

Anyukám megint megmondta…



Encs semmiről sem nevezetes. Encs Észak-magyarországi kisváros, sokan talán nevét sem hallották, ráadás a Tokaj-hegyaljai borvidékről is lecsúszott. Encsre mégis érdemes elmenni, zengtem már ódát róla én is. Az Anyukám mondta számunkra megtestesíti mindazt, amitől egy étterem nem csak jó, hanem szerethető is. Kíváncsiak voltunk, mi változott egy év alatt, némiképp értetlenkedtünk a Gault&Millau kritikáján (a színvonal állandóságát hiányolták), négyfősre bővült kóstoló csapatunk immár a pizzás vonalat is tesztelni tudta. A felesleges izgalmakat kerülendő, előre asztalt foglaltunk, egyébként ajánlott, látogatásunk alatt is teltház volt. A környezet igazi szocreál, az étterem poros udvarról nyílik, a tábla persze segít, ráadásul mi már bejáratott útvonalat követünk. 

 
Anyukám mondta...

Az enteriőr nem változott, hangulatos, jóféle bortárolóval, látványos kemencével, becsületes sonkaszeletelővel. Anyukám mondta egykor pizzériaként kezdte földi pályafutását, a bővülés egyik jele egy hozzáépítés, ugyancsak hangulatos részleg, melyből közvetlen út vezet az udvarra, talán egy légkondicionáló elkelne ezen a részen is, sebaj, majd bőven fogyasztunk folyadékot. 

 
Ahol sül...

 
 Itt metélődik a D'Osvaldo.

Felszolgálóként a női szakasz esik ránk, roppant bájos, gyorsan a szívünkbe zárjuk. Az étlap a tavalyival összevetve nagyjából felerészben alakult át, válogatunk innen is, onnan is. Az előételek (az étlapon érdekes módon kis adag ételek címszó alatt szerepelnek) érkeztéig habzóborral igyekszünk a talján feelingre ráerősíteni. De már itt is vannak. Egy kommersz és két „na, erre kíváncsi vagyok”.  A kommersz sárgadinnye és sonka formájában jelenik meg. Rafinált előétel ez, tökéletes alapanyagokkal működik, ezek hiányában viszont pocsék. Itt a dinnye tényleg dinnye, mézédes, lédús sárgaság. 

 
"Csak" dinnye és sonka...

A sonka döbbenetes, D’Osvaldo, Friuli tartományból, Cormónsból. Igazi kézműves cucc, szétolvad a szájban, diós, remek. (Hol vagytok Ti, magyar sonkakészítők?.....) Kíváncsiságunk egyik tárgya a toszkán saláta grissinivel. Ízes paradicsomok, olajbogyók, némi zöldfűszerrel, olajjal, sonkával, buffalával. A grissini lényegében pizzatészta, hosszúkás, csavart formára sütve. Langyos, ropogós portéka, hibátlan fogás. 


Saláta, grissini.

A házitészta folyami rákkal ugyancsak rendben van, a rákhús friss, roppanós, a tészta nekem már nem al dente, enyhén túlfőtt, de tudom magamról, mennyire kekec vagyok. A cukkini, zöldfűszer, kevés lé azért ezt a fogást is mennyei magasságokba emeli. 

Rákocskák tésztával.

Borokkal nem fukarkodunk, bár az irány gyorsan kijelölődik. A kínálat döntően tokajiakból áll össze, zömüket deciztetik is. Érdemes rámozdulni a ház boraira, ezeket ifj. Szepsy István készíti, száraz furmint, édes vonalon pedig egy cuvée. Kategóriájuk gráljai ezek, bár Demeter Zoltánban sem csalódunk…Sofőröknek házi szörp jut, málnás verzió tesztelve, perfect. Lassan elkezdünk birkózni a főételekkel, újra a konvencionális és bevállalós vonal csap össze. Megismerkedünk a méltán híres pizzával, parmiggiano verzióban (paradicsom, bufffala, sonka, grillezett padlizsán, parmezán). 

 
"Ahogy kell" pizza.

Hosszabb fejtegetést nem igényel, a pizza egyszerű étel, nem kell hozzá más, mint tökéletes tészta és szósz, a feltétben hibátlan alapanyag, nem túlbonyolítva. Ez pont ilyen, tényleg, mintha „olaszba”, jó helyen ennéd. Ott a pont. A konzervatív vonal még szezámmagos csirkemell formájában képviselteti magát, persze lányom elcsodálkozik, hogy ilyen is lehet a csirke. A saláta rendben van, a mézes, csípős mártogatós jóféle. 

 
Csirkemell, brutál mártogatós.

A harcsafilé megint csak úgy jó, ahogy van, semmi faxni, friss hal, a tésztát jó harapni, a kíséretként megjelenő zöldborsópüré a tavasz tömény ízorgiája, a sült krumpli pedig egyszerűen krumpli, ami ma sajnos nagy szó. 

 
Püré, szalvéta összhang.

A mangalicapofa omlik (tuti sous vide), a spenótos ricottás galuskára enyhén rápirítottak (nem enyhén jól áll neki), a cékla jelzett pikantériát kölcsönöz. A pofa manapság gyakori vendég az étlapokon, nekem még nem sikerült megunnom. 

 
Pofa, a megunhatatlan.

Desszert fronton vissza a gyökerekhez, a tavaly már istenített sajttorta, passion fruit semmit sem vesztett egzotikumából, újabb rajongók csatlakoznak. A gyümölcsök frissek, gyümölcsízűek, több nem is kell. 

 
Sajttorta, reloaded.

 
A legyeknek is bejött.

A csokis pie igazi (ma már ez sem divat) tejszínhabbal, karamell öntettel, keksz alapon jelenik meg. Könnyű, nem édes, kakaós, ahogy szeretjük… Eddig hibátlan, de a nagy durranás még hátravan. 

 
Csokis pie.

Jó kávét már itthon is lehet inni, sőt, egyre több helyen kiemelkedőt, de ez a ristretto nálunk mindent vitt. Gianni Frasi (a taljánok egyik legjobb pörkölője) jamaicai varázslata, már pusztán ezért is érdemes ide betérni!!!! 

 
Nyál összefut.

Nagyrészt ismeretlen számomra az éttermi kritikusok pontozási szempont rendszere, mégis úgy gondolom, Anyukám picit alulértékelt. Nekünk olyan hely, ahol nem csak jót enni, de hátradőlni, mosolyogni is lehet. Élvezni az életet és csak úgy lenni… Kell ennél több?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése